Schulze László Ftm. – tulajdonos

Édesapámnál tanultam 1968-70-ig fogtechnikus tanulóként, majd sikeresen vizsgáztam. Utána itt dolgoztam, majd 1972 februárjában a Semmelweis Orvostudomány Egyetem Fogtechnikai Laboratóriumában folytattam tanulmányaimat.

1974-ben Mestervizsgáztam.
1975-ben tartottam első előadásom a KIOSZ Tudományos előadás sorozatán.
1976-ban szolgálati úton képviseltem a S.O.T.E.-t Svájcban az éves kongresszusukon.
1977-ben önálló lettem a családi laborban az Almássy-téren.
1978-tól tanulók vizsgáztatását vállaltam és a mai napig is aktívan folytatom.
1978 óta tanulók laboratóriumi oktatásával foglalkozom a mai napig.
1979-ben a magán laborok között elsőként kezdtem kerámiával, ezen belül aranyra égetettel foglalkozni.
1980-ban előadás a KIOSZ Tudományos Fórumán.
1981-től a Mestervizsga Bizottság tagja.
1982-től a KIOSZ Fogtechnikai Szakcsoport tagja.
1982-ben előadás a Földvári Imre Tudományos Előadássorozaton.
1984-ben előadás a Földvári Imre Tudományos Előadássorozaton.
1985-ben a Fogpótlástani Kongresszuson bemutató szakmai filmmel.
1986-ban a Szakmai bizottság elnöke lettem.
1988-ban ismét előadás a Földvári Imre kongresszuson.
1990-ben alapítója vagyok a Fogtechnikusok Országos Ipartestületének.
1990-ben a Földvári Imre Tudományos Kongresszus szervezője és előadója voltam.
1991-ben fogtechnikus tanulóknak “Szakismereti jegyzetet” írtam.
1992 óta a Szakmai Vizsgákon Elnökként veszek részt.
1993-ban előadás a Földvári Imre Tud. Kongresszuson.
1995-ben, mint a szakmai bizottság elnöke új alapokra helyeztük a kongresszust.
1995-ben vettem át a Fogtechnikai Szemle főszerkesztői megbízatását.
1996-ban az Országos Fogtechnikus Ipartestület elnökévé választottak.
1997-től képviselem a Magyarországot az FEPPD-ben.
1998-ban előadás a Földvári Imre Tudományos Kongresszuson.
2000-ben újra választottak elnöknek.
2000-2004-ig az IPOSZ elnökség tagja
2002-től CAD-CAM technológia bevezetése
2004-ben a Dental Labor Arany paralelometeres szakmai versenyen a zsűri dicséretben részesít az IDS-en Kölnben.
2004-ben újra megválasztottak az OFI elnökévé.
2008-tól Eclips technológia bevezetése
2009-ben újra megválasztottak az OFI elnökévé.
2010-ben Fogász lettem.
2017-ben lemondtam az OFI elnöki tisztségemről.
2018-tól fiam, Schulze László folytatja a labor vezetését.