Rudolf Viktória – ortodoncia

Rudolf Viktória vagyok. 1996-ban kezdtem meg tanulmányaimat a fogtechnikus iskolában. Az első tanuló éveket egy ferencvárosi laborban töltöttem, ahol Váli Zoltán volt az oktatóm.

Az utolsó tanévében lehetőséget kaptam ,hogy az iskolában elsajátított elméleti orthodontiai tudásomat gyakorlati ismeretekkel is kiegészítsem a Semmelweis Orvostudomány Egyetem http://semmelweis-egyetem.hu/ Központi Fogtechnikai Laboratóriumában. Itt fejeztem be az iskola utolsó évét, ahol végül munkalehetőséget is kaptam. 1998-tól 12 éven át dolgoztam oktatóim Nagyné Szabó Ica és Krádi Zsuzsa mellett, akiknek mindig hálás leszek, hiszen nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példaképeimmé váltak.

A 2010-es év nagy változást hozott szakmai életemben. Lehetőséget kaptam, hogy a Schulze Laborban a 3M orthodonciás referencialaborjának szakmai vezetőjeként csatlakozzak. Nagy örömmel vágtam bele az új munka által rám háruló kihívásoknak. Bízom benne, hogy munkaadóm és jelenlegi, valamint leendő megrendelőink legnagyobb megelégedettsége mellett tudom kamatoztatni tudásomat.